Kerékpárforgalmi létesítmények megvalósítása az Örvényes és Tihany közötti szakaszon
A beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Hazai Építőgép Társulás Zrt. kivitelezésében valósul meg a Balatoni Bringakör Örvényes és Tihany közötti szakaszának fejlesztése.
A projekt ismertetése:
A két település között a Balatoni Bringakör részét képező rossz állapotban lévő kerékpárúti szakaszokat elbontják, és 3,3 m széles kialakítással építik újjá 3,24 km hosszan.
A tihanyi szakaszon a 2 meglévő kerékpáros fahíd helyett vasbeton hidat építenek.
Érintett szakaszok:
– Tihany, Lepkesor és Aszófő lakott terület határa közötti kerékpárúti szakasz
– Aszófő vasúti átkelőhöz kapcsolódó kerékpárúti szakasz
– Aszófő belterületének nyugati határától Örvényes felé a 71. sz. főút felhagyott szakaszáig tartó kerékpárút szakasz
– 71. sz. főút felhagyott szakasztól Örvényes, Malom utcáig tartó kerékpárút szakasz
A kivitelezés két ütemben valósul meg:
I. ütem: 2021. április közepe – 2021. június közepe
Tihany, Sajkodi bekötő utáni hídtól Aszófőig, Aszófő belterület határától Örvényes felé a 71. sz. főút felhagyott szakaszáig. Ebben az ütemben építik át a hidakat is.
II. ütem: 2021. szeptember eleje – 2021. november közepe
Tihany, Lepke sortól a Sajkodi bekötőútig, illetve a 71. sz. főút felhagyott szakasztól Örvényesen a Malom utcáig.
Az építés ideje alatt ideiglenes forgalomterelést vezetnek be. Az építési szakaszok mellett a kerékpáros forgalmat a 71. sz. főútra vezetik ki. A biztonságos kerékpározás érdekében a főúton a gépjárművek számára sebességkorlátozást vezetnek be
A forgalmirend-változásokról a beruházó NIF Zrt. folyamatosan tájékoztatja a lakosságot.
Kérjük szíves megértésüket és türelmüket a kivitelezés folyamán kialakuló kellemetlenségekért!
Türelmüket ezúton is köszönjük!
A projekttel kapcsolatos esetleges kérdéseiket, javaslataikat kérjük, ezen tájékoztató megjelenésétől számított 15 napon belül küldjék meg részünkre az alábbi elérhetőségek valamelyikére. A kérdések és az azokra adott válaszok összesítve kerülnek közzétételre az érintett önkormányzatok honlapján a tájékoztató közzétételétől számított 30 napon belül.
Kapcsolat:
Hazai Építőgép Társulás Zrt.
Levelezési cím:
2351 Alsónémedi, Ócsai út 2405/4 hrsz.
E-mail:
orvenyes@epitogep.com
Dátum: 2021.04.08.