FELHÍVÁS EBOLTÁSRA!

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is szeretnénk segítséget nyújtani a településünkön élő kutyatartóknak, hogy a veszettség elleni védekezés előírásainak megfelelően a kötelező veszettségoltásban részesíthessék ebeiket.

A jelenleg hatályos jogszabályok szerint be kell oltatni valamennyi kutyát évente legalább egyszer – ill. első életévében kétszer (3 hónapos korát betöltve, majd ezt követően 6 hónap múlva). Ennek érdekében

2021. augusztus 24-én (kedd)

7.20-8 óráig kampányoltást szervezünk az

Örvényesi Polgármesteri Hivatal előtt.

Az oltáskor fizetendő összegek az alábbiak:

  • Oltás díja: 000,- Ft/eb

(A fenti összeg tartalmazza a féreghajtó tabletta díját is.)

 

Nem oltható az eb, ha ezen időszakban hatósági megfigyelés alatt áll, vagy betegség tünetei észlelhetők rajta.

A kampányoltás alatt más állategészségügyi ellátás szünetel.

 

Örömünkre szolgálna, ha ezzel elősegítenénk a veszettség elleni védekezés szabályainak betartását.

 

Amennyiben szeretne részt venni az oltáson, de kutyáját nem tudja elhozni, lehetősége van annak háznál történő beoltására, mely igényt kérjük jelezze az önkormányzat 06-87/449-034-es telefonszámán.

 

 

                   Sok szeretettel várjuk!

 

Dr. Pay’r Egon            Örvényes Község Önkormányzata